Szóval itt van az az ajánlat, amire egyszerűen te sem fogsz tudni nemet mondani:

Használd a zeze2024 kuponkódot, amivel - láss csodát!* - 2024 Ft-tal kevesebbe fognak kerülni a könyvek. KATT IDE!

(Az ajánlat csak akkor érvényes, ha a megrendelés összege eléri a tízezer forintot, valamint ha nem utánvéttel kéred a csomagot, mert az piszok drága 😆)

* Épp most olvastam a csodáról egy nagyon jó megfogalmazást, gondoltam megosztom veled: "A csoda, a külső világ meghajlása az elme szándéka előtt." Mennyire jó már, nem?

Jönnek az írók velem szemben.

Egyiknek bemutatnak. Némelyiknek én mutatkozom be.

Nincs mitől tartani, hisz egy nyelvet beszélünk.

Gondolnám ezt elsőre. Aztán később rájövök, nincs meg mindenkivel ez a közös nyelv.

Vannak írók, akik nem tudnak egymással mit kezdeni. 

Egy idő után érzed rajta és ő is te rajtad, hogy valahogyan mások vagytok. Egyitek sem jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak más. 

Jó, jó, nyilván más, mondhatod te is gonoszkodva. És tulajdonképpen igazad is van. Nem kell mindenkinek egyformának lenni. 

De valahogy a beszélgetés során kezded érezni, hogy ő valahogy egészen máshogy írhat, mint te és az ő írásaival nem tudsz és nem is akarsz azonosulni.

Ezt a fajta írót el is neveztem magamban Másik Írónak. 

Létezik Másik Olvasó is, de ebbe most nem mennék bele...

Szóval a Másik Író bár ugyanúgy ír, mint én, mégsem találok vele semmilyen közös témát. 

Aztán végre továbbsétál - valószínűleg az ő szemében én is egy Másik Író vagyok - egy másik szerzőhöz, akivel meg már két perc múlva nagyokat nevetnek. 

Én is ezt teszem.

És rájövök, hogy nem is én vagyok a hibás és nem is ő.

Egyszerűen csak így alakult.

Aztán jön egy újabb író. 

Tudom, hogy belőle is Másik Író lesz. 

Nem is tudom, hogy meg kell-e vele ismerkednem egyáltalán.

Nagyon magabiztosnak tűnik egyébként. Semmi tapasztalata nincsen. Talán pont ennek köszönhető, hogy ennyire magabiztos, nem tudom. Jövő héten jön ki az első regénye. És most mindenkinek erről mesél. Félek, hogy engem sem fog kihagyni. 

Önbizalma az biztosan van. Egyből egy regény! Ez igen. Nem egy rövid novelláskötet vagy verseskötet. Ő fejest ugrik a mélyvízbe. Regény. Nem is akármilyen. Önéletrajzszerű Önvallomás. Mindezt úgy, hogy a kutya nem tudja, hogy ki ő. 

De most majd itt elmondja. Mindenkinek. Nekem is. Ejnye, már közelít is. Kínosan mosolygok rá.

Határozott léptekkel tart felém és már messziről nyújtja a kezét:

- Bede Tihamér vagyok, az ország legpocsékabb regényírója.

Milyen frappáns, gondolom magamban. Mire bemutatkoznék ő már folytatja is:

- Írtam egy regényt, ami bár szólhatna a szerelemről vagy szólhatna az útkeresésről vagy szólhatna annyi minden másról. De valójában nem szól semmiről. 

- Mert ugyebár pocsék... - nevetek fel hangosan.

Fekete szúrós szemeivel lassan végigmér. Kikéri magának. Mentegetőzöm, hogy nem is úgy gondoltam, de ő már megy is tovább. 

Újabb kézfogás, újabb erőltetett mosoly és ez megy tovább egészen addig, amíg mindenkinek el nem mondta, hogy ő épp egy regényen van túl. 

Milyen eredeti! Itt csak írók vannak. Mindenki túl van már a maga regényén.

Ment volna inkább egy lóversenyre. Ott nagyobb szenzáció lenne, hogy ő egy író. Itt csak egy lehet a sok közül.

Közben viszont látom, szót kér. És mielőtt felkonferálnák az első előadót, ő már mondani akar valamit.

Köszönti a tisztelt publikumot, meghajol, pedig nem is tapsolnak. Rákezd a történetére. Ajánlja magát. Még inkább a könyvét. Aminek címét már nem tudhatjuk meg, mert visszakérik tőle a mikrofont. Kellemetlen produkció, ő láthatólag mégis jól érzi tőle magát.

Ügyetlenül lesétál a színpadról. Lelkesedése azonban egyáltalán nem csökken. Széles mosollyal az arcán üdvözli az elsőként útjába tévedő embert. És mesélni kezd neki. Neki is.

Büszkeségét egyáltalán nem leplezi. Kedvét nem szegi az előző kínos eset.

Hiszen ő is könyvet írt. Ugyanúgy, mint bárki más, aki itt van. 

Évek óta írta már ezt a regényt és most hogy végzett, nem bírja magában tartani. Jövő héten érkezik. Esetleg valaki előrendelné? Nem? 

Pedig jövő héten már drágább lesz. 

És nagyon szívesen dedikálja is.

Ekkor odalépett hozzá egy jól fésült fiatalember és az orra alá dugott egy papírt, ő pedig látványosan aláírta. 

- Megvan az első dedikáció... - megkönnyebülten dőlök hátra.

Később viszont kiderül, hogy csak a regisztrációs lapot felejtette el kitölteni.

Ebédszünetben egyedül kanalazza a levest. Egykedvűen tekint maga elé. Szórakozottan rakosgatja a betűtésztákat, mintha már a regénye folytatásán törné a fejét. 

De nem. Itt most szó nem volt folytatásról. Ellenkezőleg. Megrekedést látok rajta. 

A töretlen jókedv és a végtelen optimizmus ebben a pillanatban most véget érni látszik. 

Délig tartó lendület, gondoltam, de gyorsan el is hessegettem ezt az ízléstelen poént. Egészen emberivé válik, ahogy így magába roskadva eszi a levest. Valahogy így kell viselkednie egy leendő szerzőnek. 

Óvatosan odalépek hozzá.

- Emlékszel rám? - kérdezem tőle.

- Nem igazán. - feleli egyhangúan, mindezt úgy, hogy fel sem néz.

- Leülhetek?

Kezével egy szabad székre mutat.

Néhány perc elteltével már ismét azt a lelkesedést látom az arcán, amit már megszoktam tőle. 

- És a főhős a végén... - avatna be a részletekbe, de én közbevágok:

- Könyörgöm, el ne mondd a végét! Még az is lehet, hogy el fogom olvasni.

- Valóban? - és mint aki célját elérte felpattan a székből és elindul a főételért.

Egy darabig még várok, aztán észreveszem, hogy már más asztalnál épp másvalakinek mesél a könyvéről.

A lelkesedését sikerült visszahoznom, a többit már megoldja egyedül is. 

A nap további része csak üres fecsegésnek tűnik számomra. Végig ez a kiadatlan szerzemény jár a fejemben. Azt veszem észre magamon, hogy kicsit el is kezdtem szorítani neki.

És ilyenkor eszembe jut, mi van ha kikéri majd a véleményemet.

Ebben a pillanatban a semmiből megjelenik és szól, hogy feltétlen jelezzek már neki, ha elolvastam. Nagyon kíváncsi a véleményemre.

Na, már csak ez kellett. Reagálni sincs időm, mert ő már int, hogy most elindul. Valami eszébe jutott a könyvével kapcsolatban és azt még okvetlen át kell javítania. Köszön mindent, de most neki sürgős dolga akadt. Elköszön mindenkitől. Egyesével. Másfél órán keresztül tart a búcsúzkodása. 

Én pedig arra gondolok, hogy a jövő heti megjelenés előtt már aligha van lehetősége a változtatásra. De ezt ő honnan is tudhatná?

Hónapokig csak a könyvespolcomon volt a könyve. Igen, közben már megjelent. Képtelen voltam beleolvasni. Féltem, hogy nem fog tetszeni eléggé. Közben pedig rengetegszer találkoztunk az utcán. Már kezdtem azt gondolni, hogy nem is véletlenek ezek a találkozások. Valósággal követ engem. Tudja, mikor járok teniszezni, tudja mikor szoktam meglátogatni az idős nagynénémet és tudja melyik a kedvenc kávézóm. Ilyenkor rendre fel szokott tűnni és bár soha sem kérdezi meg, de folyton azt látom az arcán, hogy a véleményemet szomjazza. 

Mindig valami ürüggyel rázom le.

Aztán sokáig most nem találkozunk. Talán megsértődött valamin? Talán nem mondtam neki semmi bántót. 

Hazafele úton már végig az jár a fejemben, hogy első dolgom az lesz, hogy olvasni kezdek. 

Nem is akármit. Az ő könyvét.

Igen, eljött a megfelelő alkalom. 

Kíváncsi vagyok. Igen. Határozottan kíváncsi vagyok a könyvére. 

Ezeket mondogatom magamban, amíg haladok felfelé a lépcsőn. Aztán a lakásomra pillanatva meglátom őt. Fogalmam sincs honnan tudja, hogy hol lakom. Hiszen még csak a nevemet sem tudja, most jövök csak rá.

- Hát te? - kérdezem meglepődve.

- Eljöttem! - felelte, mintha megbeszéltük volna.

- Hát akkor? - néztem rá bután.

- Hát akkor? - ismételte utánam.

- Fáradj beljebb - adtam meg magam.

Megtörölte cipőjét, majd belépett és úgy tette a fogasra a kabátját, mintha járt már volna itt.

- Szép kis lakás - nézett körbe.

- Köszönöm - igazából fogalmam sem volt, hogy meg kell-e az ilyet köszönni.

Hellyel és itallal kínáltam, közben izgatottan az órámra pillantottam. 

- Vársz valakit? - kérdezte.

- Nem, dehogyis - nyugtattam.

- Az jó - bólintott.

- Az jó - ismételtem utána, fogalmam sincs miért.

Lopva a könyvespolcomat figyelte, én pedig éreztem, hogy meg kell szólalnom. Talán el kellene mondanom, hogy mostanában kevesebb időm volt az olvasásra. Ekkor váratlanul ő törte meg a hosszú csendet:

- Kész a második könyvem - mesélte ugyanolyan lelkesedéssel, ahogy az elsőt is közölte.

Az elmúlt hónapok összes mulasztása eszembe jutott. Hányszor de hányszor nekikezdhettem volna a könyvének? De mindig volt fontosabb dolgom. Pedig éreztem, ahogy kéri, szinte követeli a könyv, hogy vegyem már le a polcomról. Bármire hajlandó lett volna egy cseppnyi figyelemért. De én csak az időt húztam, pedig biztosan egy remekmű. Egy remekmű, ami már hónapok óta itt van a polcomon a többi remekmű között. És én csak kerülgetem. És bizonyisten épp most akartam belekezdeni. 

Hát micsoda szörnyű szerencsétlenség ez! 

A könyv helyett most magával a szerzőjével kell beszélgetnem.

- Olvastam - szaladt ki végre a torkomon.

Magam sem értem, miért hazudom ezt neki. 

- Az jó, mert ez a könyv az elsőnek a folytatása.

- Szuper! - ugrottam fel a székemből és cigarettára gyújtottam.

Könnyes szemmel nézett rám. 

- Hát elolvastad? Végre valaki elolvasta - dobbantott egyet a lábával és belekortyolt az italába.

- Szerinted nem volt túl gyenge Kriszta karaktere? - kérdezte izgatottan.

- Nem, dehogy. Sőt...

- Én végig annak éreztem. Éppen ezért is kap nagyobb szerepet a folytatásban.

- Nagyon jó ötlet. Egy ilyen karakter meg is érdemli a nagyobb figyelmet - hazudtam lelkesen.

- Megérdemli? Egy gyilkos? - hüledezve csodálkozott.

- Úgy értem, ismerjük meg jobban ezt a gyilkost. Hiszen biztosan neki is van egy emberibb oldala - homlokomon izzadságcseppek gördültek le.

- És van! Tényleg van! Tudtam, hogy te ezt észreveszed - üvöltött magából kikelve. 

- Hát neki ne lenne... - legyintettem könnyelműen.

- Van is az a rész a közepén... Még a gyilkosság előtt... Emlékszel, mit mond Péternek? - válik egyre lelkesebbé.

- Mit is? - látványosan gondolkozni kezdek.

- Tudom ám, hogy tudod - röhögve rám kacsint.  

Elszégyellem magam. Csendben bemegyek a szobába és előhozom a könyvet. Látni rajta, hogy soha nem volt még fellapozva. Egy író észreveszi az ilyet. De ő hirtelen kikapja a kezemből, kikeresi az említett részt és kiáltva szavalja. 

Nem is rossz, tényleg el kéne már olvasnom.

- Hát ezért - teszi le a könyvet.

- Így most már mindent értek - egy mukkot sem értek az egészből.

- Köszönöm, barátom, köszönöm! Tudtam, hogy rád számíthatok. Tudtam, hogy te érteni fogod. - erős kezével megszorítja a kezemet, majd kilép az ajtón és énekelve szalad le a lépcsőn.

A földszintről még visszakiabál valamit, de egy szót sem értek belőle. Mosolyogva integetek utána és persze szurkolok neki, hogy a második könyve is éppolyan jól sikerüljön, mint az első.    

Két héttel később jött vissza. Határozottan kopogott az ajtómon. Szinte dörömbölt. Tudtam, hogy ő az. Ki lenne más. És nekem eszembe jutott, hogy úgy telt el két hét, hogy még mindig nem vettem kezembe a könyvét.

Meggondolta magát, mondta.

Vagy úgy.

Nem lesz második könyv. Fölösleges. Az első az úgy jó, ahogy van. Erősen bólogattam hozzá. Nem kell kiegészítés, nincs több hozzáfűzni való. 

Csak azok az írók írnak folytatást, akik nem tudnak mindent átadni egyből. Jaj, mennyi ilyen gyenge író van. Trilógiákat írnak és nincs soha befejezés. Nincs semmi megoldás. Csak szavak. Rengeteg szó. Mondathegyek. Szövegóceánok.

Értelmetlen mellébeszélés az egész. 

Ő egy könyvbe sűrítette a lényeget. 

- Ez a fő művem! - harsogja.

Egyetértek, bár nehezen hiszem el, hogy egy könyv megírása esetén szó lehet fő műről. 

Hiszen akkor mihez viszonyítjuk? Mihez képest fő?

Nincs idő gondolkodni, mert már jelenti is az újabb hírt. Verseket kezdett el írni. 

Az élet költészet. Csak rímekben hajlandó tovább beszélni. Újra kitalált mindent. A Nagy Teremtéstől kezdve. Eszébe jutott neki mindaz, ami már valakinek korábban eszébe jutott.

Tátott szájjal hallgatom. Igazából csak azt figyelem, mikor vesz újra levegőt.

A költészet az költészet. Minek hosszú mondatokban beszélni, ha néhány szóban is ugyanúgy ott van a lényeg. Hat nap alatt írta meg és most a hetedik napon látogatott meg és itt most megpihent.

- Akárcsak Isten - mondom nevetve.

Értetlenül néz rám. Ugyanúgy, ahogy első találkozásunkkor annál a gyenge poénnál a pocsék írásával kapcsolatban.

Nem hisz Istenben, mondja és széttárja a kezét. De most valami egészen istenit készül alkotni.

Már a címeket mind megírta. Most már csak a hozzátartozó versek kellenek. A nehezén tehát már túl van. Innentől csak egyszerű stílusgyakorlat az egész. Azt mondja, van legalább ötszáz rímpár a tarsolyában. Csak elő kell szednie és a megfelelő helyre tennie.

Unottan bólogatok, bár nem hiszem, hogy érdekli őt.

Azon tűnődöm, hogy mennyire nincsen humorérzéke. Csak magára koncentrál és az ő fő művére. Meg szeretném kérdezni, hogy a versek is éppoly rosszak, mint a regényei, de félek, nem értené a tréfát.

Hátradőlök és továbbhallgatom. 

Van mondanivalója bőven.

Kávét kér, de már előre sejtem, rég ki fog hűlni, mire végre a szájához emeli.

Szavai egyre szárazabbak. Olyan mintha folyton ismételné önmagát. Néha saját magának mond ellent. Elveszítem a fonalat és vele egyidőben arra gondolok, mi lesz ha felfedezi a többi műfajt is magának. 

Mi lesz, ha rájön, hogy őt publicistának teremtette az ég? Glosszák és oknyomozó riportok fognak kikerülni a kezei alól. Tárcák, jegyzetek, lektűrök, több ilyet én már nem tűrök. Buggyan ki belőlem is a költő.

Az ő írásaitól lesz zajos a sajtó és miatta telnek meg a könyvesboltok. Egymást tapossák majd az utolsó példányokért.

Őszintén hisz benne. 

Biztatóan nézek rá én is és közben a kávéra mutatok. Hörpint belőle, majd félrehúzza a száját. Nem mondja, hogy hideg, de látszik rajta. Ennél viszont sokkal fontosabbat készül mondani.

Tudom-e, hogy mi lesz a címe.

Sejtésem sincs.

De azért csak gondolkozzak. 

Tényleg nem tudom.

De. Tudnom kell. 

A legpocsékabb verseim, kiáltom mérgesen, mire ő felpattan és szó nélkül elsiet.

Hosszú hónapokig nem látom.

Éppen a nyári ruháimat válogatom, amikor hirtelen telefoncsörgést hallok. Senki sem tudja, az otthoni számomat, egyből sejtem, csakis ő lehet az.

Nagy a baj, kiáltja a vonal túlsó végén.

Nem adják ki a könyvét, segítenem kell. Itt és itt van, menjek oda rögtön.

Most nem alkalmas, mondom.

Dühösen csapkodni kezd és negatív kritikai véleménnyel fenyegetőzik az új könyvemmel kapcsolatban. Az elmúlt hónapokban kritikákat publikált, ezért nem tudott jelentkezni. 

Nincs is új könyvem, évek óta nem írtam, mondom. Alkotói rövidzárlat. Mentegetőzöm.

Nem hisz nekem. Most is épp itt tartja a kezében a könyvemet. Idei megjelenés.

Az lehetetlen! Mi a címe? Hadd tudjam már meg, mit írtam. 

Konzervmagány. 

Szép cím, de sajnos nem én írtam, üvöltöm.

Ne kiabáljak vele, rajta van a nevem.

Kérdem, mi van rajta.

XY.

Engem nem XY-nak hívnak és csendben bemutatkozom.

Vagy úgy, és rámcsapja a telefont.

Többé soha sem látom.

A könyvek hatalmas hatással vannak az emberek életére, de különösen nagy hatással lehetnek a gyerekek fejlődésére és nevelésére. Az olvasás olyan készségeket fejleszt, amelyek szükségesek a gyerekek életében, mint például az empátia, a kreativitás és a kritikus gondolkodás.

Azonban, mielőtt beszélünk az olvasás fontosságáról a gyerekek számára, fontos megjegyezni, hogy a könyveknek nem kell mindig klasszikus regényeknek lenniük. A gyerekeknek szóló képeskönyvek és az interaktív könyvek ugyanolyan értékesek lehetnek, mint a hagyományos szöveges könyvek. Az a fontos, hogy a gyerekek számára megfelelő és érdekes történeteket találjunk, amelyek felkeltik a kíváncsiságukat.

https://zezekonyvek.hu/uzlet/

Az olvasás és az olvasmányos könyvek segítenek a gyerekeknek a világ felfedezésében és megértésében. Az olvasókat beszippantják a történetek, és szinte úgy érzik, mintha valóban ott lennének az események közepén. Az írók olyan képességeket árasztanak, mint az empátia és az együttérzés, amelyek fontosak a kapcsolatok építésében és az érzelmi intelligencia fejlesztésében.

Az olvasás nemcsak az érzelmi, hanem az intellektuális fejlődést is elősegíti. A gyerekeknek lehetősége van az új szavak, fogalmak és kifejezések megismerésére, valamint az új információk feldolgozására. Az olvasás a kreativitást és a képzelőerőt is fejleszti, és a gyerekeknek lehetőséget ad arra, hogy új dolgokat találjanak ki és kipróbáljanak.

Az olvasásnak további előnyei is vannak a gyerekek életében. Az olvasás elősegíti a szülő-gyerek kapcsolatot, mivel lehetőséget ad az együtt töltött időre és az együtt beszélgetésre. Az olvasás segít a gyerekeknek a stressz kezelésében is, és a jó könyvek által inspirálódva motivációt adhatnak a gyerekeknek a céljaik eléréséhez.

Az olvasás tehát fontos része a gyerekek nevelésének, és kritikus szerepet játszik az életükben. Ezért, ha szülő vagy pedagógus vagy, akkor javasoljuk, hogy támogasd és ösztönözd a gyerekek olvasását. Már az első évektől kezdve, a gyerekeknek szükségük van arra, hogy rendszeresen találkozzanak könyvekkel, és hogy beleszeressenek az olvasásba.

Azonban, fontos megjegyezni, hogy az olvasásnak nem szabad kötelező tevékenységként jelen lennie a gyerekek életében. Az olvasásnak legyen szórakoztató és örömteli, és a gyerekeknek legyen lehetőségük arra, hogy saját maguk válasszák ki a könyveiket, és a saját érdeklődésüknek megfelelő történeteket olvassanak.

Az olvasás fontossága nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is fontos. Az olvasás segít abban, hogy új ismereteket szerezzünk, szórakozzunk, és a stressztől is megkönnyebbüljünk. Az olvasásnak nincsenek korlátai, és mindenki számára elérhető. Csak egy könyv, egy kanapé, és némi időre van szükségünk, hogy élvezzük az olvasás élményét.

Tehát, ha szeretnéd, hogy a gyerekek boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak legyenek, akkor az olvasásnak fontos szerepet kell kapnia az életükben. Bátorítsd őket arra, hogy olvassanak, és tedd lehetővé számukra, hogy eljussanak azokhoz a könyvekhez, amelyek a legjobban érdeklik őket. Az olvasásnaknemcsak a gyerekek, hanem az egész család számára is élvezetes és fejlesztő tevékenység lehet.

Végül, azt javasoljuk, hogy legyen egy könyvespolc a gyerekek szobájában, és hogy rendszeresen olvassatok nekik történeteket. Az olvasás nemcsak az érzelmi és intellektuális fejlődésüket segíti elő, hanem segít a szülőknek és a gyerekeknek is összekapcsolódni, és együtt élvezni az élet apró örömeit.

Válogass a kínálatból >> https://zezekonyvek.hu/uzlet/

Üdvözlet a WordPress-ben! Ez az első bejegyzés, amelyet lehet akár módosítani, akár törölni, aztán kezdődhet az írás, a tartalommal történő feltöltés.